A világ legnagyobb grafikai alkotása
Mintegy 2000 évvel ezelőtt egy dél-amerikai civilizáció létrehozta Földünk legkülönösebb ábráit. A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak meglepő sorozatát.
Számos elmélet próbálja megmagyarázni, mit is ábrázolnak, és miért rajzolták őket. Valódi rendeltetésük máig megfejtetlen.
A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes óceán között.
Már a XVI-XVII. századi spanyol felfedezők is említették, de az 1920-as évekig jórészt ismeretlen maradt, míg Julio Tello, a perui régészet atyja le nem írta formáikat. Az alakzatokat 1941-ig nem vették megfontolt vizsgálat alá.
Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ugyanolyan jó állapotban van, mint mikor készült.
Jellemzőik
A Nazca sivatagban található rajzok legfőbb jellegzetessége, hogy az alakzatok csak a levegőből kivehetőek.
A kutatók számára a rejtély, hogy mit keresnek ezek az óriási rajzolatok a Nazca-fennsíkon, egy olyan korból, amikor a repülő még hírből sem volt ismert? Maria Reiche német csillagász és régész így nyilatkozott: "A tervezők csakis a magasból tudták megállapítani művük tökéletességét, előre kellett tervezniük és rajzolniuk kisebb méreteken."
Két nagy kategóriába tartoznak: vonalak és alakzatok; az utóbbiak vagy párokba rendeződnek, mint a sínek, vagy geometrikus alakzatokat öltenek. Úgy gondolják, mivel a vonalak sok helyen átvágják a formákat, ez utóbbiak készülhettek el hamarabb.
Az egyenes vonalak tényleg nagyon egyenesek. Amikor korszerű eszközökkel mérték le a vonalak egyenességét, azt tapasztalták, hogy a vonalakon az átlag eltérés csak 9 perc vagyis alig méter kilométerenként. Ez az egyenesség azonban egyszerű eszközökkel is elérhető, a földmérésben a mérőállomások megjelenése előtt három darab kitűzőrúddal megoldható volt.
A rajzok mind ugyanolyan módon készültek: a sivatag talajáról felszedték a felszínt egyébként vékony rétegben borító vörös-fekete kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet. Úgy tűnik ezt kézzel végezték, mégpedig oly módon, hogy a felszedett kavicsokat a vonal mellett felhalmozták. Minden egyes kép tekintet nélkül formájára, méretére és témájára, egyetlen megszakítatlan vonalból áll.
Az alakzatok növények leveleit és ágait, állat és madárfigurákat ábrázolnak, olykor e két forma elvont kombinációit. Például bagolyfejű emberalak, kígyócsőrű madár.
Az Andokhoz legközelebbi rajz egy kolibri. Lejjebb a kontinens felé egy kardszárnyú delfin (az egyetlen ábrázolt tengeri állat), a tőle az óceán felé eső részen pedig – tőle a pánamerikai autópályával elválasztva- egy pók és egy majom „látható”.
A pók 45 méter hosszú. Ennek az egyik lábát meghosszabbították és a végén egy kis tisztást képeztek. Csak egyetlen ismert pók van, amely úgy használja a harmadik lábának végét, ahogy itt lerajzolták, és az a Ricinueli. Ez a ritka pók ma az Amazonas őserdejének mélyén, barlangokban él, Nazca-tól 1500 km-re.
A kolibri gyakori motívum a nazca kerámiákon.
2012-ben új, addig ismeretlen alakzatot fedeztek fel.
Készítőik
Egyes feltételezések szerint a nazca indiánok készítették őket, akik az Inka Birodalom felemelkedése előtti Peru egyes területeit lakták.
Más feltételezések szerint a rajzok jóval korábbiak és egy számunkra ismeretlen kultúrához köthetők.
Feltételezések
Van, aki szerint ősi országutak lettek volna. Ám ez nem valószínű, hiszen sokan közülük egyszerűen véget érnek valamelyik hegy tetején, valamint a talaj sem alkalmas közlekedésre. Ez az elképzelés egyébként is csak az egyenes vonalakra lehetne magyarázat.
A legáltalánosabban elfogadott hipotézis Paul Kosoktól származik, aki a figurákban és vonalakban „a világ legnagyobb csillagászati könyvét” vélte felfedezni. Ezt a nézetet osztja Maria Reiche is; szerinte a vonalak a csillagok és csillagképek helyzetét jelzik az év különböző időszakaiban, és a vetés, aratás stb. idejének meghatározására használták őket. Egyes madáralakzatok csőre például a nyári napforduló napkeltéjének irányába mutat.
A magyar Zelkó Zoltán feltételezése szerint a Nazca-fennsík vonalhálózata a Titicaca-tó és környékének 1:16 arányú térképe. Készítésének célja szerint pedig ez volt „a világ első irányzóasztala, az első háromszögelési műveletek grafikus emléke”, ill. egy magas szervezettségű birodalom monumentális térképe”. Szerinte a vonalhálózat a geodéziából ismert háromszögeléssel készült (ahol 3 ismert pont alapján állapítják meg egy 4. pont koordinátáit), csak itt az irányokat jelölő vonalakat „belevésték” a földbe (azaz: a felszíni sötét köveket 0,3-3 méter szélességben, a kívánt alakzatban félrerakták, így előbukkant a világos altalaj). A vonalak közti állatábrázolások pedig a területen élő törzsek totemállatai lehettek. Zelkó szerint a vonalhálózat segítségével gyakoroltak azok, akik később majd a birodalom „távközlésében” dolgoztak. (Ezt a feltételezését a Titicaca-tó környéki romvárosokban talált, keskeny „irányzónyílással” ellátott kőfülkékkel támasztotta alá.)
Elterjedt misztifikáció szerint a Nazca-vonalak azoknak a földönkivülieknek készültek, akik az ábrákon megjelölt csillagképekben laktak.
Egy újabb keletű elmélet szerint ezek az önmagukba visszatérő hurkok zarándokutakat jelképeztek. A nazca-indiánok szertartásaik alkalmával végigjárták az ábrát. Erre bizonyíték, hogy a vonalak nem keresztezik egymást, minden figurális ábra egyetlen vonalból áll, és a vonalak kezdő és végpontjainál tűzrakások nyomait találták meg.
Hőlégballon
Az 520 négyzetkilométernyi területen a rajzok azonban évekig ismeretlenek maradtak: azokat ugyanis teljesen csak a levegőből lehet látni. Ez a tény felveti a kérdést: a nazcák képesek voltak felemelkedni a földről? Így talán irányíthatták a földön dolgozó mérnökök munkáját. Először: az ábrázolásokban pedig sok helyen láthatók hőlégballonra vagy sárkányrepülőre emlékeztető alakzatok. Másodszor: sok vonal végén megfeketedett sziklákat körülzáró széles, kör alakú "égetőgödröket" találtak, melyek hőlégballonok felszállóhelyei is lehettek. A Nazca sírokból például olyan szövet került elő, amelynek szövése finomabb a mai ejtőernyők alapanyagáénál, s erősebb, mint amiből a hőlégballonokat készítik.
Julian Nott és Jim Woodman amerikai kutatók a gyakorlati bizonyítást választották: építettek egy hőlégballont, a Condor I.-et, aminek építéséhez csak olyan anyagokat használtak fel, amelyek a nazcáknak is rendelkezésükre álltak. A szerkezet szögletes ballonnal rendelkezett és sajkaszerű kosarával valóban fel tudott emelkedni a magasba. A ballonanyagot a nazca leghíresebb figuráival díszítették. A ballon 350 méter magasságba emelkedett, és 4,8 kilométert repült, mielőtt leszállt.
Veszélyben a vonalak
Bár már a 16-17. századi spanyol felfedezők is említették, Julio Tello, a perui régészet atyja csak 1920-ban kezdte el tanulmányozni. 1941 után indult meg a rajzok alapos vizsgálata.
A vonalak 1994 óta a világörökség részét képzik,de a felelőtlen érdeklődők, a perui kormány nemtörődömsége, az illegális aranybányák és a hivatalos szeméttelepek veszélyeztetik az ősi ábrákat. Alberto Urbano régész érte el, hogy a védett övezetbe telepített szemétlerakóhoz tartozó, kamionokat mérő mázsáló-állomást 15 kilométerrel arrébb költöztettek - így a teherkocsik legalább nem fognak keresztülrobogni a gyönyörű felszíni rajzokon. Többek között a pánamerikai autópálya is hibás, ami keresztülvág a területen, és pont kettévág egy szerencsétlen felszíni gyíkfigurát. Bár nappal önkéntesek védik, a terület éjjel teljesen védtelen.
