Aokigahara (青木ヶ原) jelentése "Zöld fák rengetege", leggyakrabban csak Jukai-ként (樹海 ~kb. "Fák tengere") emlegetik. Durván 3000 hektárnyi területen fekszik, a Fuji hegy lábánál, a belőle származó vulkanikus kőzeten.
Képzeljük csak el a sűrű, szinte fojtogató fatömeget, mely a fényért és a helyért verseng, és a talajt, melyet lehullott gallyak, mohával fedett kövek, zuzmók, alig látható ösvények, kúszónövények, virágok és pókhálók borítanak. Mély, jeges-sziklás barlangok (Jég-barlang és Szél-barlang), csupasz tisztások, teljes csend, melyet csak a fák, madarak és a szél hanjgai törnek meg. A flórát fehér cédrusok, fenyők és bukszusok alkotják, míg a faunát rókák, vad kutyák és kígyók.
Az erdőt alapvetően egyfajta természetfeletti légkörrel illették, gondolván, hogy szellemek, manók és egyéb rejtelmes lények lakóhelye. Az a hír járja, hogy az iránytűk elromlanak ebben az erdőben. Valójában ezt nem a hely "átka" okozza, hanem az, hogy a láva kőzete alatt hatalmas magnetikus vasrétegek helyezkednek el, ami megzavarhatja a mágneses iránytűk működését.

Pazar! Azonban sajnálatos módon rossz hírű ez a gyönyörű erdő. Állítólag a XIX. században, az ínséges időkben zajlott errefelé ubasute (姥捨て ~ kb. "idős asszony elhagyása"), ami azt jelentette, hogy a szegény családok itt hagyták azokat, akiket már nem tudtak eltartani - általában időseket vagy betegeket, de akár kicsi gyerekeket is. Feltehetően nem mindannyian haltak meg, és jelenlétük az erdőben hozzájárult a szellemekről, boszorkányokról és gonosz gyermekekről szóló történetekhez (akik a mai napig megjelennek japán horrorfilmekben).

Ezen felül az utóbbi időkben kifejezetten gyakori az öngyilkosságok száma a zöld rengetegban. Régóta közismert, hogy emberek halnak meg az erdőben, hiszen az utazók újra és újra holttesteket, emberi maradványokat találtak. Az 1970-es években a rendőrség évente kereső akciót indított a holttestek után. Ilymódon azonban csak néhány került elő, a legtöbbre még mindig véletlenül bukkantak. Akkoriban ez kb. 30 esetet jelentett évente. Az 1990-es évektől azonban ez a szám jelentősen emelkedni kezdett:
1994 - 57;
1998 - 73;
2002 - 78;
2003 - 100;
2004 - 108.
Az elmúlt években igyekeznek titokban tartani az áldozatok számát. De a Japan Times egyik számában (2011 Június 26.) egy cikkben azt állították, 2010-ben 247-en kíséreltek meg öngyilkosságot az erdőben, ebből 54-en "jártak sikerrel".
A leggyakoríbb módszer az önakasztás; feltételezhetően a burjánzó ágak kínálják magukat ennyire visszautasíthatatlanul. De előfordul még gyógyszer és alkohol, érvágás, vagy télen egyszerűen csak örökre elterülni a hóban. Állítólag egy magas vízesés is van a környéken, ami népszerű "ugróhely".

A halálesetekért sokan okolják Matsumoto Seichō Nami no Tō (波

の塔 ~ kb. Hullámok pagodája) és Kuroi Jukai (黒い樹海 ~ kb. Fák fekete tengere) c. regnyeit. Előbbiben egy nő végez magával, utóbbiban egy fiatal pár együtt követ el öngyilkosságot Aokigahara erdejében. A történetek talán hozzájárulhattak a statisztika növekedéséhez, de bizonyosan nem az író az egyedüli felelős. Ha további irodalmi indíttatások után kutatunk, ott van még a hírhedt bestseller,Tsurumi Wataru-tól a Kanzen Jisatsu Manyuaru (完全自殺マニュアル ~ kb. Az öngyilkosság teljes kézikönyve), ami 1993-ban jelent meg, és Aokigaharát úgy nevezi: "A tökéletes hely a halálhoz".

Japán öngyilkossági rátája viszonylag magas, főként az egyedülálló, fiatal férfiak tekintetében. Részben emiatt az egyik jelenség, amire a hatóságok felfigyelnek, ha egy fiatal férfi öltönyben sétálgat Aokigahara ösvényein, ügyet nem vetve még arra sem, hogy lecserélje ruháját az irodája és jövőbeni temetője között. A hatóság itt a környező három falu, Narusawa, Ashidawa és Kamikuishiki törvényvégrehajtóit jelenti. A japán törvények szerint ugyanis a falvak felelősek a területükön talált azonosítatlan holttestekért. Márpedig az itt talált testek gyakran előrehaladott bomlási stádiumban vannak, így az azonosítás szinte lehetetlen, vagy különösen nehéz és drága. Meg kell találniuk a testeket, kihozni az erdőből, majd tiszteletteljes módon megválni tőlük, akár hamvasztással, akár temetéssel.
A helyiek szerint három féle ember látogatja ezt az erdőt: a) túrázók, akiket a Fuji hegy festői látképe érdekel; b) kíváncsiskodók, akik egy pillantásnyi borzongásban reménykednek; c) azok a lelkek, akik nem terveztek visszautat.

A rendőrök amellett, hogy figyelik a "gyanús alakokat", kihelyeztek különböző figyelmeztető és meggyőző táblákat is az erdőben olyan feliratokkal, mint: "Az életed értékes ajándék a szüleidtől.", vagy:"Gondolj rájuk is: testvéreidre és gyermekeidre!", vagy: "Ne próbálj egyedül szembe szállni a gondjaiddal - kérj tanácsot!", de olyan morbid, mégis a maga módján elrettentő szöveg is előfordul, hogy: "Ha itt leszel öngyilkos, medvék fognak a hulládra rondítani!"(Finoman fogalmaztam.) Egy helyi rendőr így nyilatkozott: "Számtalan testet láttam csúnyán oszlásnak indulva, olyanokat is, melyeket vadállatok hordtak szét... Semmi szépség nincs abban, ha valaki itt hal meg."

Van még egy nyugtalanító vonzata az öngyilkossági eseteknek: a guberálók. Az erdőt járva a holtak tárcáit keresik egy városi legendával a fejükben, remélve, hogy nagy summára, értékes ékszerekre, érvényes bankkártyára és vonatbérletekre találhatnak. Valójában erre nagyon kevés az esély ahhoz, hogy megérje a kellemetlenséget és az eltévedés esetleges veszélyét. Az ötlet fő népszerűsítője Takimoto Tomoyuki 2004-es filmje, a Ki no umi (樹 の海 ~ kb. Fák tengere), melyben négy ember úgy dönt, megölik magukat Aokigaharában, és út közben többszázezer yent találnak az erdőben egy tárcában.

Az erdő környékén élőknek számolniuk kell a bánat, elfogadás, a fekete humor, részvét, és vonzerő kombinált jelenségével. Egyrészről szeretik az erdőt, mely egyike Japán legszebb helyeinek, egy olyan spirituális területhez közel, mint a Fuji hegy. Másrészről tudják, hogy a Japánon kívüli világ számára Aokigahara csupán az öngyilkosságok miatt híres, és azt is, hogy az idelátogató újságírók főleg erről a témáról akarják őket faggatni. Narusawa polgármestere nemrégiben csalódottan mondta: "Talán Öngyilkos Városnak kellene titulálnunk magunkat." Nyugtalansága érthető: a világon csak egy "kedveltebb" helyszín létezik a szuicidok számára: a Golden Gate híd San Franciscoban.